Oroszhegyi anekdoták

- Mihály Tibor írása -

Érdekes nép ez az én fajtám. Egy kicsit furcsa is talán. Kiismerhetetlen. Talán a Jó Isten sem tud eligazodni rajta. Vagy nem is akar. Tetszik neki ez a csavaros eszű emberke. Lehet, hogy vicces kedvében teremtette erre a helyre a nagy nemzetelosztáskor, kíváncsi volt, hogy mit fog kezdeni ezzel a Hargita környéki rengeteggel. De nem csalódott, mert olyan jól feltalálta magát, hogy takaros portáit, falvait kinőve a világ nemzetei között is megállta a helyét. Hol mint ezermester, hol mint feltaláló, professzor, tudós, felfedező színesítette az isten alkotta emberállományt.

Milyen is az én népem?

Öröme határtalan, dühe rettenetes, mint a júniusi orkán, de pillanatnyi, utána valamiféle megbánásféle érződik csillogó tekintetéből. Örömébe és bánatában is múlat, saját nyomorúságán is tud kacagni. Ha ez nem így lenne, akkor már rég más nemzet uralná ezt a vadregényes tájat. A humorának, és szívós, makacs kitartásának köszönhette, hogy megmaradt ezen a földön, több mint ezer éve. Annak a csodálatos humornak, mely a székely élet édes gyermeke, a bánat, a szomorúság csak mostohák. Ezektől nagyon hamar meg is szabadul. Meg vagyok győződve, hogy a következő ezret is megéri, hiába, hogy egyes nemzetségek számára nemkívánatosak vagyunk itt ezen a tájon.

Ennek a kiismerhetetlenségének köszönheti, hogy nem kapták meg a gyenge pontját. Pedig hány tudós atyafi kísérletezett terítékre tenni szőröstől-bőröstül, átnagyítva kívül belül. Hány történész próbálta megmagyarázni, hogy kicsoda, honnan jött, de kielégítő magyarázatot senki sem tudott adni. De hála Istennek, mert eddig már nem is létezne. Hogy ittlétének mi a titka? Én úgy gondolom, az hogy ő maga sem ismeri saját magát. Csak a szorult helyzet indítja meg agyában az isteni megváltó szikrát, melynek köszönhetően olyan jól kitudja vágni magát a bajból a mai napig is.

***

-          Jó reggelt adjon Isten - köszönök a kapuban ácsorgó János bácsira, s a sógorára a nagy dorróra - Hogy vannak?

János bácsiról tudni kell, hogy kevésen múlik, hogy ki nem fut a világból, de szerencsére az ő világa a faluhatár azon túl nem nagyon jut, de nem is akar. Jól érzi magát itt ezen a helyen. Nem tartozik az igazi állatvédőkhöz, ugyanis a szegény lovat éjjel háromkor is képes felzavarni, hogy elhozza azt a kevéske szénát amit a természet bőkezűen megadott neki.

- Nem olyan jó mint maga tanító úr - érkezik gyorsan a válasz.

-          Hogy, hogy?

-          Mert maga vigyázzon magára - mordult rám nagy dorró. Összevonta bozontos szemöldökét, haragos arccal nézett rám.

-          Mi történt, mit csináltam?

-          Maga vigyázzon  magára - állt közelebb János bácsi.

-          Mi van magukkal, meghibbantak, vagy túl korán felkeltek.

-          Mert mi magára nem vigyázhatunk! - csattant ki belőlük az a jó egészséges nevetés, ami akkor keletkezik, amikor egy egyszerű ember beugrat egy általa okosnak tartott embert - No, ezt jó bévette tanító úr! Most már viheti a tejet a csarnokba - bizalmason veregették meg a vállamat, és jóleső kuncogással tuszkolták be egymást a kapun.

***

Belépek a vendéglő ajtaján, szinte belebotlok egy nagy, szikár, csontos öregemberbe.

-          Hogy van Ferenc bácsi?

-          Hogyne vónék, ha lettem - érkezik a nyers válasz.

-          Jó, jó, én az egészségi állapotáról érdeklődöm - felelem meglepetten.

-          Hát a bajokot leszámítva, s azt, hogy egyre fejebb-fejebb, jó vagyok.

-          Hát azt hogy értsem, hogy feljebb-feljebb, csak nem táltosodott meg öreg korára.

-          Hát azt úgy vót, hogy tavaly még lenn a cipőm orrát pisitem le, s most pedig eccer-eccer még a térgyemet es eléri. Hiába, vénül az ember és egyre többet nyekezál, lassan eltongyósodik.

-          Bezzeg fiatal korába nem bírt magáva - szólt közbe Gáspár bá, - igaz es, a tüzes penető minden ganyélébe kialszik.

-          Én minden ganyélébe nem mártoztam belé, megválogattam a helyet, de tuggya-e tanító úr, hogy mi történt azza a suhanc Annával Széköl Árpád idejiben?

-          Mi történt? - kérdezem érdeklődve - miközben a kocsmáros megérkezett asztalunkhoz egy-egy jóféle szívderítővel, s letelepedett mellénk.

-          Hajtotta a disznyót a kanhoz. Rászó a pap: - Hova hajtod a disznyót leányom? - Én biza a kanhoz, búgatni. - Jaj te leányom, neköd nem szabad ilyen dógokot nézni, hát nincsen neköd nagyobb fiútestvéröd, aki ezt a munkát elvégezhetné?  - Vanni van plébános úr, de nem szokott ő disznyókkal szerelmesködni.

-          Hű az annya keservit, ez jó megmonta, eccer tényleg jó vátott az esze!

-          Úgy mint a magyar világba, a székelyföldi ács fenn van a tetőn, s lenn dógoznak a magyar munkások. Gondota megviccöli őköt. Leszó: - Vágjatok le egy lécdarabot, hossza legyen egy kalapácsnyélhossz és két arasz, s azzal ledobta nekik a kalapácsot. Ott vót köbözés, met nem tudták, hogy mekkora arassza van a mesternek.

-          Lássák-e, hogy a székely észjárás milyen kiismerhetetlen, ezzel van szerencsénk, a jó egészséges humor az, ami a mindennapi nyomorúságunkon átsegít - feleltem nevetve.

-          Igen, de a humornak van rossz ódala es, met Berkeciék mikó vágták a fát Szencsedsorkán, a második fa fűrészölésénél azt mondja az egyik a másiknak: - Isten veled komám! - Hát te miét búcsuzkodol? Hová akarsz menni? Nem látod, hogy még nem vágtuk le a fát - felete morcosan a másik koma. - Nem mejek sehova, csak a fa fog tégödöt agyonütni. - Úgy es lett, félhóttan hozták haza az erdőről.

-          Szomorúnak szomorú, met a fiatalembör alig épüt fe, nem hittük, hogy még ép lesz belőle. No, de mennyünk, met az idő kipitymallott, valamit dógozzunk es.

***

-          Jól vagyunk hál Istennek János bácsi?

-          Má hogyne vónánk, aggya az Isten, hogy még legyünk egy kicsiddég - feleli huncut mosollyal, s bajszán olyant sirített, hogy minden szála a száznyolcvan fokos szög vonalát kellet kövesse, ha tetszett nekik, ha nem. Olyan hegyesre sikeredett, hogy egy akkor ebédelt jó kövér legyet fel lehetett volna húzni rá. - Tuggya, má este nem merök lefeküdni, met félök, hogy regge nem biztos, hogy fé tudok keni. Inkább virrasztok egy deci mellett.

-          Á, maga még jól bírja magát. Látom, kaszálni készül.

-          Még van számítás az idén, de lehet, hogy jövőre lemarad, met ugye mérnök út telik az idő, én fölöttem is telik e a nyócvan év. De hát tuggya mit mondott Móricz Zsigmond: „Légy jó mindhalálig!” S én ezt bé es tartottam.

-          Hallom, hogy maga nem szerette a kommunistákat.

-          Nem biz én, hogy az eb essön beléjök, még börtönbe es vótam miattok, a magyarkodásomért. Eleget mecserögtek reám.

-          Hogy volt ez az eset, elmesélné nekem. Pincér hozzál még két kupicával.

-          Há az úgy vót, hogy kétszer vittem bé a magyar lobogót Udvarhelyre, s ezért a helyi kommunista vezetőség nem nezett jó szemmel. Akkori néptanács elnök Meddű János a Hegedüs ügy (megj. kommunista ellenes megmozdulás) mián reám küdte a katonaságot. Valaki béárút, hogy fegyvert rejtögetök a kútba. Egy regge hirtelen megleptek, teli vót az udvar katonasággal. Engem megkötöztek, a zsebeimet kikutatták, s a bicskámot es evették. Bévittek Udvarhelyre a miliciára. Ott ekezdtek vallatni, hogy ho van a fegyver. Én eléggé montam, hogy nem tudok semmiféle fegyverről. Erre feltérgyöpöltettek egy székre, odakötöztek és ekezték verni a tapamat. Mikor elájútam, femostak, s újrakezték az egészet. Éjje sem hagytak békém. Három nap múva, egy reggel, levittek az épület háta mögé, és egy ásót nyomtak a kezembe. Azt monták, hogy ássam meg a saját síromat. Gondoja, hogy milyen keservesen ástam, s gondolatba elbúcsúztam szülőföldemtől és a családomtól. Mikor készön vótam, odaállítottak a gödörrel szemben, s az egyik tiszt tűzparancsot adott. Az egyik katona nagyot ordított a fülembe, és a puskatussal hátba vágott, s beléestem a gödörbe. Biztos ijedt pofát vághattam, met jót röhögtek rajtam. Majd csak két év után jöttem haza a börtönből. Utána es sokáig hívattak a miliciára. Senkinek sem kívánom azt amit ott az a két év alatt etőtöttem. No de mennyünk, met melegbe nem jó kaszáni.

  ***

  - Hű de egy cudar idő leve, úgy látszik Pétör nyitva felejtötte a csapot - rázta le a szalmakalapjáról a vizet Gazsi bá, miközben a fazakakat pontos sorrendbe helyezte el az ajtó sarkába.

-          Éppen arról vitatkozunk, hogy mit is jelent tulajdonképpen csak Oroszhegyre jellemző káromkodás a tantos, kukullós. Máshelyen nem is ismerik.

-          Nem es ismerhetik, met, vannak olyan dógok, amit csak mü értünk, jobban mondva érezünk. Ha én valami idegönnek azt mondom, hogy tantos vagy, az úgy néz rám mint borjú az új kapura. Azt hiszi dícséröm. De, ha tudná, hogy én eszetlennek, bódogtalannak tartom őt, lehet, hogy fömenne a cukra. A kukullósról ne es beszéjünk, annak annyira ementek otthonról, hogy azt más szóval csak enyhén lehet kifejezni.

-          De hát maga tudja-e, hogy az egyház az 1700-as években keményen büntette az istenkáromlókat. Egy fél disznó ára volt egy becsületes káromkodás. Ekkor , hogy már többet ne fizessen az oroszhegyi székely elkezdte szidni az Antos düllőt és a Küküllő folyót. Ebből alakult ki egy kicsit eltorzítva a tantos, kukullós szavunk. Ilyen szótorzulás a „Tókutya mege” is, a régi okiratok „Jó kútja megett” néven emlegetik.

-          No te Áron megkellett vénüjünk, hogy még ezt es megtuggyuk. Látod-e hóttig tanó az embör. No de nehogy má a tepelák szavunkat es megmagyarázza.

-          Hát, tudom körülbelül, hogy mit is jelent, s az az érdekes, hogy ezt sem értik az Udvarhely környékbeliek. Én szerintem a jelentése az, hogy valaki ügyetlenkedik munkaközben. Erre mondják, hogy lám ne tepelákoskodj!

-          Erre hát, az ilyen embör tongyóskodik, nem áll jó a kezébe a szerszám. De vannak olyan szavaink, amelyeknek több jelentésük es van. Ilyen a hágó szavunk, amely jelent emelkedőt és egy jó bika tényködését is. Itt történ nálunk, hogy házszenteléskor Üknyéden a megyebíró vitette ki a papot és a vidimuszokat szánnal. Márkosnál leszállt az egyházfi s a gyermökök, a pap nem. A két ló elég nehezen vonszolta magát a nagy hóba, hát a bíró nem állta meg szó nélkül, hogy ne figyelmeztesse a kövér papot, hogy biza elég súlyos. Rászólt nyersen: - Nagy hágó plébános úr. Tuggyátok mit felet vissza az eszes pap, aki fiatal korában nagyon tisztelte Éva leányait: - Csak vótam fiam, csak vótam. Sajnos.

-          Itt a hágónál jut eszembe, - szólt közbe András bá - hogy a papot első péntökön viteti a megyebíró a betegekhez. A pap jó indulatú embör vót, szerette az állatokat, kivát a lovakot. Ő es tartott. Hidegségnél leakart száni, mire a bíró azt felelte jóindulatulag : - Maraggyon plébános úr, ennél nagyobb rakás ganyét vitettem ki ezen a hágón.

-          Na, lássák-e, amíg ez a csalafinta, kétértelmű beszédünk él és virul, addig mi is létezni fogunk, addig legyőzhetetlenek leszünk. Lehet, hogy ez a titkunk. A történelembe annyi nép eltűnt, beolvadt más nemzetbe, a miénk hál Istennek, ennyi megpróbáltatás után is itt van ezen a helyen.

  ***

  -       Tudjátok, hogy Ferkó bácsi volt a falu agya, mindenkit ismert, úgy szóval nagyon művelt, iskolázott ember vót. Isten nyugtassa meg azt a  helyet, ahol nyugszik. A légynek sem ártott. Egy időben történt, hogy tisztiszolga volt a néptanácsnál. Ezek nehéz idők voltak. Akkor alakult meg a kollektív gazdaság, az emberek nem akarták beadni kevéske földjüket. Aki jószántából nem atta, azért jött a fekete kocsi, jól elverték, s gyermökeit mint kulák gyermököket akármilyen jóképösségűek es vótak  nem engették felsőbb iskolába. Az akkori vezetőség jelszava az vót: „Amíg a paraszt fejit a pad alatt tarthatod, addig nincs bajod vele.” No szóval a megyei főelvtárs telefonált, s Ferkó bácsi vót a telefon szógálatos. Egy kicsit nagyothalló vót az öreg. Mongya neki az elvtárs: - Itt Forró a megyétől. - Ki forró? - Ej, hamar adja az elnököt! - szót utasítóan a megyei elnök. - Nincs itt! - Akkor adja a titkárt! - Ő sincs itt. - Hát magán kívül van-e valaki? - kérdezte türelmetlenül a nagyfőnök - Jelentem alásan, itt mindenki magánkívül van.

-          Igen, de tudod-e Gazsi, hogy mit csinát vót azzal az ándungos titkár elvtárssal? - szólt közbe Ferenc bá - Valami dokumentet akart küdeni valahová, s Feri bácsi elolvasta. Vette a piros plajbászt és szépen kijavította a helyesírási hibákat. Majd oda sündörgött a titkárhoz, mikó a legtöbben vótak ott, s azt monta neki: - Titkár elvtárs így nem lehet eküdeni ezt a dokumentet, szégyen a falura nézve. Láttátok vóna, a titkár hót színűre vátott. Nem kapott levegőt, csak intett az ajtó felé, hogy mennyen ki gyorsan. De evel még nem vót vége, met így kijavítva atta át a dokumentet a rajoni elvtársaknak. Azt hiszem, hogy szinte az állásába kerüt.

-          Hát eleget es kosornyáztak, legyeskedtek ezek a helyi vezetők 1948 után, az udvarhelyieknek, hogy itt es kommunisták legyenek a falusiak - szólt közbe János bácsi - én es ellenük vótam, ezért meg es veretettek, börtönbe es kerütem miattuk, de hál Istennek megértem, hogy odalettek. De jut eszömbe, hogy a legfőbbet Márton bát, akirő tuggyátok, hogy gyűlöte az egyházat, s nagyfejű makacs embör vót, miko temették e nagyon sáros, esős idő vót. A temető kapu előtt a kopossó vivők megkellett ájanak egy percre, hogy a pap Pétör László szenteje meg a kopossót. Az első két embör megcsúszott a sárba, a kopossó előre billent. A pap odasúgja a kántornak:  - Látod-e itt es megveti a lábát. Akik elő vótak tikkadoztak a röhögéstől, a kántor es alig tudta evégezni a dógát.

-          Na látják-e, hogy mennyit szenvedett ez a nép, s érdekes az, hogy vezetőinek egy része behódolt a hatalomnak saját érdekeit nézve. A magyarok jobb kommunisták akartak lenni, mint a románok. A kezdeti vezetők azt hitték, hogyha hűségesek lesznek a rendszerhez, akkor kiváltságokban fognak részesülni. A román vezetők átejtették, becsapták a magyarságot, 1918-ban, 1948-ban, a kollektivizáláskor, de mi nem vettük észre. Mi még most is a jogainkért harcolunk, azokért a jogokért amely istenadta természetünktől fogva jár nekünk. Nem is kell jóváhagyás  más nemzet részéről, nekünk is csak annyira van szükségünk, mint a románoknak, hogy bárhol szabadon használhassuk nyelvünket, szabadon gondolkodhassunk, anyanyelvünkön tanulhassunk, és magyar pap temessen el. Én úgy gondolom, hogy az eltelt nyolcvan év emberekbe beleölt sovinizmusa, majd a közös, sokszínű Európában megszűnik. Ha ebben hiszünk, akkor mindent túlélünk, nem fogunk letűnni a történelem színpadáról, mint más népek. Ezért kell legyen hitünk, és kitartásunk, hogy idehaza is megtudjunk élni, s megmaradni magyarnak!

  ***

  Meg es érte

  Nagy gazdasága volt János gazdának. A falu legjelentősebb birtokosai közé tartozott. Gyermektelen lévén, egy jó erős szolgát tartott. Vele végeztette a legkeményebb munkákat. Mivelhogy jó étvágyú legény volt a szolga, ezért nagyon sajnálta tőle az ételt. A felesége ezzel szemben nagyra tartotta a legényt, s úgy hírlett, hogy viszonyba is volt vele.

Egy reggel túrós puliszka volt reggelire. A csalafinta feleség a puliszka egyik felét jó vastagon, s míg a másikat vékonyan rakta meg túróval. Az volt a szokás, hogy egy lábasból ettek akkortájt. Hárman leültek reggelizni. A vastagabb, túrósabb rész a szolgának jutott, aki jóízűen kezdett falatozni, és serényen kezdte nyelni a laktatós ételt. A gazda hamar észrevette a csalafintaságot és erélyesen rászólt a szolgára:

-          Ezt a lábast két krajcárral vettem a mútkor a piacon - mondotta-, s egy felet tekert a lábason.

-          Meg es érte - fordította vissza az élelmes szolga.

A fukar gazda nem merte visszafordítani a túrós puliszkát, és kénytelen volt beérni a puliszka kevésbé túrós részével.

  Még a kőből es jó levest főzött

  Tragikus körülmények között meghalt a székely fiatalember felesége. Néhány év múlva újranősült. Nem volt megelégedve az új asszony főztjével, sem a pénzbeosztásával.

Komáival mulatva a kocsmában, s így kesergett:

-          Szegény meghótt feleségöm, még a kőből es jó levest főzött.

  Sári Véri

   Nagy erős asszony volt Sári Véri. Nem vetette meg a jó erős szíverősítőt sem. Ha feldühödött kötekedett, még a férfiakkal is kikezdett. Ha neki fogott inni, egyre több italt kívánt, ezért a szomszédok bezárták előtte a kaput. Volt eset, amikor dührohamában kivetette a kiskaput a sarkából és csúnyán összeveszett a szomszéddal, hogy miért zárja be előtte a kaput. De egyben nagy forradalmár is volt. A jegyző elleni tűntetésen kötényében hordta a követ és bíztatta az embereket, hogy ne kíméljék a jegyző úr házát, mert az őket kifogatta vagyonukból. A megérkező csendőrség lefogta és Szoros bejáratához egy vékony szilvafához kötözte. Őrjöngő rohamában valósággal kitépte a szilvafát és az előjáróság szekerét az oldalon befordította a patakba. A lovak is összedőltek, a hám is szétszakadt. Ült is érte egy pár napot a községháza pincéjében és pénzbírságot is fizetett.

Történt egyszer, hogy dalolgatva ment le Lengyel utcán. Közbe-közbe nagyokat szellentett. Utána ment a község főbírája Bálint Imre, rászólt viccesen a középkorú asszonyra:

-          Mongya Véri néném, maga kivel beszélget?

-          Én a valagommal. Azt kérdeztem tőle, hogy milyen embör ez az oroszhegyi bíró?

-          S mit válaszolt? â013 érdeklődött a bíró.

-          Azt, hogy egy sehonnai dologkerülő.

  Kámpec Mártonnak

  Az öreg székely halálos ágyán arra kérte a feleségét, hogy hívassa el a papot, mert felszeretne készülni tisztességesen a halálra. A pap meg is érkezett, feladta az utolsó kenet szentségét. A lépcsőre kiérve, a kíváncsi feleség megkérdezte a plébánost:

-          Ugye kámpec Mártonnak plébános úr?

  Csak egy traktorista

  Három székely atyafi a kocsmában azon vitatkoztak, hogy ki a traktorista. Kettő közülük rendelkezett megfelelő kategóriájú jogosítvánnyal, s a harmadiknak sem szakképesítése, sem jogosítványa, de volt magántraktorja. Az idősebb így érvelt:

-          Én nem vagyok egy ócska traktorista, én mezőgépész vagyok â013 kevélyen kivette a mellit, a lajbi szinte szétpattant mellkasán.

-          Én sem, én bolinderes vagyok â013 felelte recsegő hangon az alacsonyabb, és büszkén szétnézett, hogy hányan hallották.

Fitymálóan ránéztek a fiatalabbra, és szinte egyszerre bökték ki:

-          Ő csak egy traktorista.

  Nincs pénzem

  Vass legény egy kemény mulatozás után mámorosan ébredt. Nagyon égett a gyomra az elfogyasztott Colás boroktól. Halottsápadtan döngette meg az éppen bezárni készülő birti kocsma ajtaját. A kocsmáros dühösen nyitott ajtót, de amikor meglátta a sápadt képű fiatalembert, megsajnálta, csak annyit kérdezett: -Mi a baj? - A legény alig halhatóan suttogta:

-          Légy szíves egy Colát?

A kocsmáros gyorsan meg is hozta a kívánt italt, és kinyújtotta a rácson. Vass két nyeléssel meg is itta az üveg tartamát.

-          Még egyet - suttogta már élemedettebben.

A kocsmáros hozott még eggyel. A legény azt is fenékig ürítette, majd csillogó szemmel megjegyezte:

-          Nincs pénzem.

  Nem beszéd plébános úr

  Nagyon régen történt. Talán nem is volt igaz. Egy nemes lófőszékely gazda fia nősült. A legény büszke, öntelt volt, a lány pedig egy alázatos szerény teremtés. Az esketési ceremónián a plébános megkérdezi a vőlegényt:

-          Szereted-e a menyasszonyt?

-          A nem beszéd plébános úr - válaszolt büszkén a legény.

  Hogy es nyikorgott

  János gazdához nem szívesen jöttek  napszámra dolgozni az emberek, mert az ételt is sajnálta, s a bért sem fizette ki rendesen. Valami okot örökké kitalált, amiért levonhatott a bér értékéből. Történt, hogy egy napon elhatározta, hogy a csűrt meghosszabbítja. Ezért szüksége volt emberekre, akik a földet elhordják a régi csűr mellől. Meg is fogadott egy kissé együgyű, de nagyon erős legényt, hogy talicskával elhordja a földet.

Ebédkor nagyon kevés ételt tettek a legénynek, morgott is az eléggé, de nem szólt semmit, csak a talicskázás ütemét lassította le. Uzsonna tájban a legény észrevette, hogy a gazdáéknak nincs szándékuk uzsonnázni.
Ekkor cselhez folyamodott:

-          Gazduram kellene egy kevés szalonna, hogy kennyem bé vele a talicska tengelyét, hogy ne nyikorogjon.

-          Este fiam, este - válaszolta a gazda, aki egész nap bent a hűvösbe pihent.

Eljött az este. A legény erősen elfáradt és meg is éhezett. Előállt, hogy kikérje a napi napszámot.

-          Csak egy fél bért fizetek, mert fiam, hogy es nyikorgott a talicska kereke egész nap, nem-e így, - majd lassan hármat füttyentett: fütty fütty fütty,  amikor így kellett vóna, hogy fütty, fütty, fütty.

  Alábbvalóbb vagy

  Az oroszhegyi kollektív gazdaságban két tag összeveszett, mert az egyikről kiderült, hogy több búzát hordott haza a gumicsizmájában, mint a másik. Egy este az egyik már nem tudta elnézni, hogy a másik minden órába haza megy, s örökösen megrakja a csizmáit búzával. Epésen megjegyezte:

-          Alábbvaló vagy, mint egy ócska kollektivista.

  Megyei ellenőrzés

  Küldöttség érkezett ellenőrzés végett a megyétől a helyi kollektív gazdaságba. Az elnök nagy szalmakalapban éppen akkor sétált ki a székház kapuján, amikor találkozott velük. Megkérdezik az elvtársak:

-          Az elnök bent van-e a székházban?

-          Nincs bent - válaszolta komoran az elnök.

-          Hol van?

-          Künn.

-          Kint, de hol?

-          Éppen most mejen kifelé.

  Akko jó

  A végrehajtó járja a házakat, ellenőrzi az odrokba felrakott kalongyákat. Az emberek nagyon gyűlölték a végrehajtókat, a rendszer kiszolgálóit. Egy háznál nagyon megszomjazott, s bement a házba. Megállt a kártyaszék mellett a vizes vödörnél. Megkérdezi a háziasszonyt:

-          Ebből a vödörből szoktak-e inni?

-          Mű pont ebből - válaszolt félvállról a fiatalasszony.

-          Akko jó, - s azzal a szájához emelte a vedret és jót ivott belőle, csak azért is, hogy bosszantsa a háziakat.

  Okos intelem

  A régi feketekalaposok közül, ma már szinte senki sem él. Arról voltak híresek, hogy mindeniknek nagykarimájú fekete kalapja volt. Minden vasárnap elmentek a misére, majd odahaza ebédeltek, és délután késő estig mulattak a kocsmában. Az egyik közülük egy kissé gyenge gyomrú volt és nem nagyon bírta az italt, szégyellette is magát emiatt a többi előtt. Mise előtt így hagyakozott feleségének:

-          Asszony! Én mejek misére, délután pedig a kocsmába. De légy szíves olyan ebédet főzzél, hogy ne szégyejjem azt kihányni.

  Nemcsak a kommunisták hazudnak

  Meghalt Külső utcában az öreg székely. A felesége, akiről tudta az egész falu, hogy jószívű, szereti a férfiakat és komoly szeretőt tartott életében, így siránkozott hangosan a ravatal mellett:

-          Ó szegény áldott egy uram, hogy milyen hűséges voltam hozzád harmincöt éven keresztül. Jaj, jaj, jaj, most mi lesz velem nélküled?

Az egyik közelben álldogáló atyafi oda súgja a feleségének:

- Látod-e asszony, nemcsak a kommunisták hazudnak.

  Maradni fa

  Ez az eset még a régi román világba történt. Építőanyagot szállított az alföldre László gazda. Szép szál magas, jókötésű középkorú ember volt. Jó minőségű deszkát és szarufát szállított a szekerén. Estefelé elindult, hogy reggelre elérje a kívánt falut. Éjféltájba egy olyan helyre érkezett, ahol az út mellett frissen feltakart apró sarjú búgják sötétlettek a halvány hódvilágban. Meg is állította a lovakat, s elindult, hogy egy jó öllel tegyen a szekérre a pokrócba. Amikor magához ölelte az egyik búgját, egy kicsit elcsodálkozott. Mintha egy emberi testet is magához ölelt volna.

Meglepetésében földre ejtette a sarjúban lévő valamit. Hát egy kereksapkás rendőr alakját látta feltápászkodni.

Hiába próbálta elintézni a dolgot, a rend urát nem lehetett megvesztegetni. Az anyagot is elkobozták.

Törvényre került az ügy. Ott mindent tagadott. Próbálta igazolni magát. A rendőr egy darabig hallgatta a hazudozást, egy idő után felugrott és magából kikelve ordította a gazdának, úgy ahogy tudott magyarul:

-          Hallgasson! Hallgasson maga vén tolvaj! Lopni milicia, ezért maradni fa. De, ha nem lopni sarjú, akkor menni fa.

  Maga ökör

  Büszke volt az oroszhegyi rendőr. Elvárta, hogy mindenki kitérjen előtte, s előre köszönjenek az emberek. Egyszer történt, hogy találkozott az öreg vak Csortánnal. A rendőr nem ismerte az öreget. Azt hitte, hogy az ki fog térni előle. Összeütköztek.

-          Maga ökör, nem tud félre állni? - kérdezte az önérzetében megsértett rendőr.

-          Ne haragudjon, csak két ökör tud összeütközni - mondta alázatosan az öreg.

  S, a disznyó?

  Egy fiatal özvegyasszony a kanhoz hajtotta disznaját búgatni. Visszafelé jövet rászól a kapuban ácsorgó János bácsi:

-          Akko megbúgott vala?

-          Meg biza.

-          S, a disznyó?

  Hiába vigyázott

  Szemrevaló begyes leány volt Mariska. Hej, hogy ügyelt reá az édesanyja, hogy nehogy valami baja essék. Hogy nehogy szégyent hozzon a családra. Ugyanis a leányzó nagyon kacér teremtés volt, sok legény összeverekedett miatta.

Fonók alkalmával, amikor leánya kikísérte a legényt, minden alkalommal a rokolyáját becsíptette az ajtóval. Ezzel azt akarta elérni, hogy leánya ne tudjon kimenni a sötétbe a legénnyel. Telt-telt az idő, az édesanya kezdte észrevenni, hogy a leánya milyen szépen gömbölyödik.

-          Te Mariska! Nem vagy te áldott állapotba véletlenül? - szólt rá érdeklődően.

-          De igen édesanyám - vallotta be félénken a leány. - Így legalább, ha akarja, ha nem férhöz kell adjon Andráshoz.

-          Kutya disznó teremtette, hogy történhetett, amikor én úgy ügyeltem rád, mint a szemem fényére! Az ajtótól nem tudtál elmozdulni.

-          Az igaz édesanyám, de én minden alkalommal kiléptem a rokolyából.

  Megtanult vigyázni a szájára

  Kuláknak nyilvánított Bálint Károly nagygazda csépelte a gabonáját a szérűn. A helyi elvtársak felügyelték a cséplést, hogy minden szem gabona a hivatalos helyére kerüljön, a kollektív raktárában. A gazdának sokszor a heti cséplés maradékával kellet beérnie. Nagy meleg volt. Az ökrök nem akartak megállni, a szekeret rá akarták nyomni a kazalra. A gazda hirtelen haragjában és bosszúságában így kiáltott fel:

-          Hó me! Tük es evagytok szabaduva, mint a kommunisták, nem lehet bírni veletök.

A fekete kocsival Udvarhelyre vitették a helyi vezetők, ahol úgy megverték, hogy három nap nyomta az ágyat. Máskor jobban vigyázott a szájára.

  A tiédöt es kiszedem

  A kijáró csorda Deskő felé Ambrus István szabó mester kertje mellett szokott elmenni. Történt egyszer, hogy egy kecske  beszabadult a kertbe. A frissen oltott almafa oltványokat elkezdte rágcsálni. Észrevette a szabó, és hirtelen haragjába egy harapófogót előrántva megfogta a kecskét. - No megállj te gazember, többé nem fogod megrágni a fáimat -, s azzal kirántotta a kecske egyik fogát. Éppen akkor ért oda a pásztor:

-          Están bácsi az Istenre kéröm ne szeggyen ki többet - rimánkodott, miközben a kár értékét mérlegelte.

-          Gyere ide a jó édösanyád keservit, met a tiédöt es kiszedem.

  Van jó ember

  Minden este, munka után a sofőrök a birtiben megálltak egy-két rövidke italra. Egyik közülük, aki hangoskodó hírében állt, és büszke volt mesterségére, megjegyezte:

-          Van jó ember, van rossz ember, s van sofőr.

  Hova üjek?

  Már egy kissé régecskén történt. Akkor nagyon kevés autó furikázott az oroszhegyi fő úton. Harisnyába öltözött székely bácsika Udvarhelyről szeretne hazajönni. Még soha sem ült teherautóba. Meglássa unokaöccsét, aki éppen autójával parkírozott egy üzlet előtt. Vásárolni készült. Rákérdezett:

-          Hazafelé mész-e öcsém?

-          Én haza.

-          E viszöl-e?

-          Én e.

-          Hova üjek?

-          Ahova akar.

A sofőr bement az üzletbe, s a nagybácsi felkászálódott a teherautó volánja mögé. Egy kis idő múlva megérkezett az öcs és beült túlfelől. Rászólt az öregre:

-          Na indulhatunk bátyó!

  Mert nem mondtad, hogy mit akarsz

  Reggel lekéste az autóbuszt a székely. Észrevette, hogy az egyik sofőr éppen indulni készül. Megkérdezte:

-          Városba mész-e?

-          Én igen.

-          Kaput kinyitcsam-e?

-          Kinyithatod, ha akarod

Indított és Udvarhelyig meg sem állt, ott hagyva a meglepődött embert.

Délután találkoztak a kocsmában. Emberünk haragosan támadt rá a sofőrre:

-          Mét hagytál ott a reggel?

-          Mert nem mondtad, hogy mit akarsz.

  Béülhetünk-e?

  A félegyes autóbuszra sietnek a diafalvi nők. Meglássák a kocsma előtt parkírozó autót. Megkérdezik a sofőrt:

-          Város felé mejen-e?

-          Én igen

-          Béülhetünk-e?

-          Ha akartok.

Egy darabig várták. Az autóbusz is már elment. Egy idő után az egyik megkérdi a kocsmából kijövő sofőrt:

-          Már mikor indul a város felé?

-          Holnap fiam, holnap.

  Nem kaptam meg

  Mulatnak a sofőrök. Már emelkedett a hangulat. Az egyik elindul, hogy elvégezze nagyobb dolgát a közeli bokorba. Lehúzza nadrágját, s leguggolt, s nem vette észre, hogy ez idő alatt az egyik kollégája egy lapáttal a bokor mögé került és alája tartotta.

Egy kis idő múlva rohant vissza a többiekhez és szörnyűködve újságolta:

- Képzeljétek! A guta szinte megütött, met sem a gatyámba, sem a fődön nem kaptam meg a szâ026.t.

  Nem káposztalé a vére

  A régi román világban történt. Hírbe került a falu papja, azért, mert szerette a női nemet. Hogy mi volt igaz, mi nem, azt nem lehet tudni, de a lényeg, hogy a pletyka elindult. Téma, hogy kik járnak be a plébániára. Kiknek a feleségei, leányai.

Az egyik öregasszony epésen megjegyezte:

-          A papnak sem káposztalé a vére!

  Hadde, töröbúza!

  A kollektív gazdaság kukoricával vetette be Százdiót. Szépen érett a kukorica. Őriztette is a gazdaság vadak és ember ellen. Egy éjjel Géza elhatározta, hogy szed egy zsákkal, hogy legyen a disznóknak. Ki is ment a szírt mellett. Már éppen nekifogott, amikor észrevette, hogy Pióda ösvényénél valami mozgás van. â013 Megvan! â013 villant át az agyán a mentő ötlet -, a hátukba kerülök, jó megijesztöm, ezek elmenekülnek, majd a teli zsákokkal hazajövök.

A homokbánya mellett kiment, majd az erdőn keresztül az ösvényen beereszkedett. Öt sötét alakot vett észre a kukoricás szélén. â013 Öt zsák â013 súrolta össze a kezét -, legalább egy hónapra elég lesz. Lassan lopakodva közelítette meg. Letört egy csövet, hogy azt majd közéjük dobja. Amikor már csak egy pár méterre volt, hatalmasan elordította magát: - Azt a jó édösanyátokat! Hatalmas morgás, és eszeveszett csörtetés volt a válasz. Két nagy és három kisebb medve lakmározott éppen a kukoricásban. A medvék ijedtükbe menekülni kezdtek. Az egyik szinte súrolta, olyan közel ment el mellette.

Percek teltek el, amíg fel tudta fogni, hogy mi is történt valójában. Mozdulni sem bírt. Majd később így mesélte el az esetet:

-Hadde töröbúza, egy csővel, s teli gatyával hazajöttem.

  Jó ízű szilvapálinka

  Diafalván  Birtinél  pálinkát főzött Károly gazda. Másnap üzent a főzdés, hogy dugja el a pálinkáját mert jönnek Udvarhelyről a fináncok. Mint később kiderült, hogy a bevitt vámot megvizsgálták és megállapították, hogy gabonából van főzve a pálinka nem szilvából. Hamar a három hordót a háziak felvonszolták az odorba, és három különböző helyen betemették a széna alá. Megérkezett a bizottság rendőri kísérettel a gazdához és felküldték Cincirit az odorba, hogy keresse meg a pálinkát (Valaki elárulta a fináncoknak, hogy hova rejtették el). Nagy buzgalommal kezdte szúrkódni a szénát egy hosszú nyelű villával. A gazda rászólt a legkisebbik hordó helye körül:

-          Ne szúrjad, met itt a hordó!

A bizottság büszkén fuvarozta el a hordó pálinkát le a rendőrségre. Ott olyan alapos vizsgálat alá vetették, úgy megfokolták, hogy a hatvan literes hordó pálinkának csak a fele maradt meg. Másnap visszaküldték a maradékot, azzal az üzenettel, hogy: â01EJó ízű a szilvapálinkaâ01D.

   Az okosabb enged

  Gáspár volt a major az Ülkeibe. Az ülkeiek juhait őrizte, pakulárjával Gusztival. Disznók is voltak, úgy tizenhét darab.

Egy éjjel történt, hogy arra ébredtek, hogy a kutyák kegyetlenül fognak. Ijedten rohantak ki az esztenából, egy szál gatyába, lámpást sem vittek. Szép holdvilág volt messze el, lehetett látni. A szájván mellett az öt nagy kutya valami hatalmas feketeséget támadott. - Medve! - villant fel Gáspár agyán a felismerés, s a szekér mellé támasztott capiért nyúlt. Mire a szájvánhoz ért, addigra a medve a nagy anyadisznót kihurcolta az ajtó elé.

Mellé ugrott és a capival jól fejbe vágta. A medve egyet mordult, feléje kapott, de nem szállt le a disznóról. A kutyák egyfolytába csipdesték. Újra fejbe vágta a medvét. A medve felnyögött, majd lekászálódott a disznóról, s a kutyák kíséretében elmenekült. Gáspár büszkén szólt oda az ijedtében moccanni sem merő Gusztihoz:

- No látod-e, az okosabb enged.

  Csutakvizsga

  Elkapják a fiatal székelyt, amint szekerével lopott fát szállított. Rászól az egyik erdész:

-          Na fiam, most megyünk csutakvizsgára!

Visszamentek a szekérnyomot követve a tett színhelyére. Az erdészek méricskélték a csutakok töveit, addig a legény mint bámulta a fák hegyeit. Rászól az egyik:

-          Ne a fák hegyit bámuld fiam, hanem gyere mutasd meg, hogy melyikeket vágtad le.

-          Ingöm az nem érdökö â013 válaszolt a legény, - ingömöt most csak az a gondolat foglalkoztat, hogy még melyikökből fizessem ki a büntetést.

  Pillanatnyi megoldás

  Fiatal tanügyi káderek érkeztek a faluba az ötvenes évek vége felé. Legénylakásban laktak, ahol mindig hideg volt. Éjszakára pokrócot, paplant, csergét egymásra tettek, s úgy aludtak. Igen de hol az egyik, hol a másik húzta le a takarót a másikról. Ezért úgy döntöttek, hogy a takaró négy sarkát leszegezik és alája bújva kényelmesen aludhatnak.

  Makaróni

  Vacsorára makarónit főztek a legénylakáson vacsorára. Elolvasták a dobozon lévő utasítást, amelyen ezt írta: â01Esŕ103 fierbe, fŕ103rŕ103 sŕ103 se rupeâ01D, vagyis úgy kell megfőzni, hogy nem kell eltörni.

Kicsi volt a fazék, hosszú a makaróni. Más megoldást nem találtak, amikor megfőtt az alsó fele, akkor megfordították.

  Tojásrántotta

   Tojásrántottát szándékoztak készíteni reggelire. Kevés volt a kolbász. Az egyik, hogy megviccelje a másikat, parafa dugót vágott karikára. Evés közben azt mondja az egyik tanár a másiknak:

-          Barátom, jól megszáradt ez a kolbász, mert jó rágós.

  A gazdaság, hatalom mulandó

  Kevély, furfangos ember volt az oroszhegyi bíró Borbély Ferenc. Akkora birtoka volt, hogy Tókutya (Jó kútja) mögött ráállt a földjére és a földjein keresztül felért Hosszú kőhöz, anélkül, hogy a máséra rálépett volna. Szigorú rendet tartott a faluban is. A tizennégy diafalvi Tifán családnak, - bűnük az volt, hogy görög katolikus valláson voltak -, fel kellett költözniük Varságra, sőt mi több Varságot fegyencteleppé nyilvánította. Aki nem viselkedett megfelelően a faluban: verekedett, káromkodott, lopott, azok egyszer jöhettek haza egy évben, Nagyboldogasszony napján. Ha aznap is valami galibát okozott, akkor örökre ki voltak tiltva a faluból.

Híresek voltak az aratáskori kalákái. Lányokat és legényeket fogadott meg aratni. A két cigányzenész Hínyi Sándor és Ferenc reggeltől estig húzták a szebbnél szebb, ropogósabb nótákat. Az volt a jelmondata: â01EJó kedv, jó munka!â01D Ilyenkor lovas hintószekéren érkezett a felesége jelenlétében. Mihelyt a zenészek meglátták egyből rázendítettek az úr nótájára:

Hínyi, hínyi, hínyi húr,
Borbély Ferenc most az úr

De hát minden jónak bú a vége, a jókedv után következik a szomorúság. Az összekuporgatott hatalmas vagyon visszakerült jogos tulajdonosaihoz a falu népéhez. Mert biz az arányosítás sok családot koldusbotra juttatott, sok kis ember kevéske földje a nagyobb, tehetősebb családokhoz került. A bírókhoz és a jegyzőkhöz. Még csak Tamás Pál jegyző tudhatott ekkora vagyont magáénak. Azok, akik itthon maradtak és nem vándoroltak el, a kevéske földjük mellett kénytelenek voltak napszámosként dolgozni. A nincstelenek, pedig zsellérként, cselédként szolgálták uraikat.

A bíró üzleti ügyei, befektetései, részvényei sorra csődöt mondottak. A rengeteg pereskedés mind elvitte a birtokok árát. Még ehhez társult a kártya iránti szenvedélye is, amelynek során egy este a feleség volt a tét. Az asszonynak is egy pár napra el kellett költöznie, mert a férj vesztett kártyán.

De hát a sors ténykedései elől nem lehet félreállni. Már nem élhette meg, de a kevéske vagyonát és unokáját a volt cigányzenész fia örökölte.