Oroszhegyi Kultúrális és Ifjúsági Egyesület
Az Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület 2005. elején alakult, 11 oroszhegyi lelkes fiatal kezdeményezésére. Az azóta eltelt időszak 6 éve igazolta, hogy létrejötte egy valós igény eredménye volt, hiszen civil szervezetként jelentős mértékben hozzátett a település hétköznapjaihoz, azóta ünneppé vált rendezvényeket indított útjára és partnernek bizonyult rendezvények során át a helyi tanintézmények és az önkormányzat számára. Megalakulásuktól fogva társszervezői lettek a már hagyományos oroszhegyi Nárcisznapoknak, az önkormányzattal partnerségben 2007-ben útjára indították a többnapos Szilvanapok rendezvényt, melynek célja felhívni a figyelmet e gyümölcs régi és jelenlegi értékére és szerepére a falu életében. Emellett évről-évre környezetvédelmi tábort szerveznek helyi gyerekeknek és fiataloknak, akik ezáltal megismerkedhetnek a környék szépségeivel, természeti értékeivel és ezek megóvásának fontosságára is ráébredhetnek. Az egyik legsikeresebb a rendezvények sorában az idén már hatodik kiadásához érkezett Oroszhegyi Gyermek Néptánc- és Népdalfesztivál, melynek elindulásától kezdve célja volt fellépési lehetőséget biztosítani a környék gyermek és ifjúsági néptánccsoportjainak és népdalénekeseinek. A seregszemle évről-évre nagy érdeklődésnek örvend és több száz gyereknek nyújt fellépési lehetőséget, igazolva az ilyen és ehhez hasonló rendezvények létjogosultságát.
Bízunk abban, hogy rohanó, pénz- és fogyasztáscentrikus világunkban is van és lehet létjogosultsága a helyinek, a hagyományosnak, legyen szó akár néptáncról, népdalról, hagyományos gyümölcsfajtákról vagy természeti környezetünk szépségeiről, és biztosítani kell a lehetőséget az eljövendő nemzedékeknek is, hogy részesülhessenek ezekből. Ha ehhez sikerül Oroszhegy szintjén szerény erőforrásainkhoz és képességeinkhez mérten egy kevéssel is hozzájárulnunk megalakulásunk már nem volt hiábavaló.
Beszámoló a 2007-es I. Oroszhegyi Szilvanapokról
Kincsünk a szilvánk
2007. szeptember 21-23 között rendeztük meg az I. Oroszhegyi Szilvanapokat. A három napos rendezvénysorozaton nagyon sok ember részt vett, ami nem csoda, hiszen az oroszhegyi szilva és belőle készült pálinka már szinte világszerte ismert. Nemcsak Magyarországon, hanem Európa más országaiban is fogyasztják már a jellegzetesen erdélyi italt.
Beszámoló a II Oroszhegyi Szilvanapokról
Szilvából mindent, mi szemnek, szájnak ingere
Idén, 2008 szeptember 19 és 21 között került megrendezésre a II. Oroszhegyi szilvanapok rendezvény, melyet minden évben ismétlődővé szeretnénk tenni annak érdekében, hogy az a gyümölcs, amelyet őseink előszeretettel értékesítettek, fogyasztottak, használtak, napjainkban még értékesebbé válljék. A szilva beéréséhez kötöttük az idei szilvanapokat is.
A szilva és a belőle készített pálinka ősidők óta megélhetést jelentett az oroszhegyiek számára. Értékesítési formája volt a szilvaíz (katyó), aszaltszilva, pálinka és a szilva mint csereárú jelentette az emberek számára a megélhetést.
A három napos rendezvényt Oroszhegy Község Önkormányzata és az Oroszhegyi Kulturalis és Ifjúsági Egyesület közösen szervezte. Külön köszönet támogatóinknak, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre.
Alkategóriák
-
Videók
- Cikkek száma:
- 1
Kapcsolattartás
E-mail:
- oroszhegykult
@yahoo.com - office@oroszhegy.org
Képek, adatok beküldése:
- mienk@oroszhegy.org
Műhely
2011-09-13:
- Felkerültek a 2011-es Szilvanapokon készült fotók