Oroszhegy
Birkózóverseny
2008. 03. 21 – én birkózóversenyt rendeztek Székelydályán. Az Udvarhelyi barantások jóvoltából, erre az alkalomra az Íjász klub tagjai is meghívást kaptak. Már több mint egy hónapja felvettük a kapcsolatot a Székelyudvarhelyi Baranta Egyesülettel, akik minden szombaton edzéseket tartanak a gyermekek számára. Ez a mozgási lehetőség nem csak a fiatal generációnak szól.
Mi is a baranta?
A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés.
A Baranta, bahranta, barymta, barmta, barana szokásjog szerteágazó ázsiai jelenléte azt mutatja, hogy az idők folyamán kialakult kisebb értelmezési különbségek ellenére egy olyan hagyománnyal van dolgunk, amely a szóban forgó népek történetének nagyon korai időszakából származik és nagyon ősi tartalommal, bír.
A hagyományos (tradicionális) magyar harcművészetet Barantának hívjuk, amíg csupán versengésről, felkészülésről, békeidőszakon belüli gyakorlatozásról szól.
Az ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén Böllönnek nevezzük. A felkészítés során a Böllön jellegű elemeket elsősorban hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el.
A baranta, olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek. Nagyrészt vállaltak a következő generáció nevelésében, harci felkészítésében.
Az egyéni kezdeményezőkészséget tisztelő, a kreativitást fejlesztő és elősegítő rendszere gyorsabb tanulási eredményekhez vezet. Ez igaz mind a mozgásos folyamatokra, mind a személyiség fejlesztésének lehetőségeire.
Barantáról további információ megtekinthető a http://www.baranta.ro oldalon.
A verseny
Szombaton reggel indult a kis csapat a megmérettetésre. Kilenc órakor már Dályán voltunk, ahol megtekintettük a református templomot.

Udvarhelyről a 133-as, Kőhalomra (Rupea) vezető aszfaltúton indulunk el. Homoródszentpéter utáni éles kanyarban jobb kéz felé a községközpont , Kányád (Ulieş) irányába térünk le. Hat km sarát-porát feledve érkezünk meg a vidék egyik legjelentősebb műemlékét rejtő kis faluba.

Miután a csapatok megérkeztek, és beneveztek, rövid megnyitó következett ezután elkezdődtek a mérkőzések. Az oroszhegyi fiúk két kategóriában indulhattak.
14 éves korig a gyermek kategória résztvevői: Bálint Gábor, Nagy Szabolcs, Pál Székely Tamás, Szász Alpár.
14 évestől 17 éves Kese kategóriában: Bálint Szabolcs Antal, Udvari Zsolt
Ezen kívül a felnőtt korosztály, Öskü és a lányok Menyét kategóriája volt látható.

A korosztályokat csoportokra osztották fel. A csoportok tagjai egymás között birkóztak, mindenki, mindenkivel, majd a csoporton belüli első második helyezett küzdött meg a másik csoportok első, második helyezettjeivel. Így alakult ki a végeredmény.


A fiúk derekasan helytálltak.

A gyerek kategóriában Pál Székely Tamás bizonyult a legszívósabbnak ő bejutott a döntőbe.
A kese kategóriában indult fiúk külön említést érdemelnek, mert, korcsoportjukban, ők voltak a legkisebbek. Igaz nem értek el helyezést, de küzdöttek, mint az oroszlánok a náluk nagyobb fiúk ellen.


A következő megmérettetés áprilisban, Gyergyóban lesz, ahol az erélyi barantások mérik össze tudásukat hét versenyszámban. Remélhetőleg még többen kapnak kedvet a nevezéshez és szurkoló táboruk is nagyobb lesz. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Befejezésül, íme a győztesek
Kapcsolattartás
E-mail:
- oroszhegykult
@yahoo.com - office@oroszhegy.org
Képek, adatok beküldése:
- mienk@oroszhegy.org
Műhely
2011-09-13:
- Felkerültek a 2011-es Szilvanapokon készült fotók